Mik lehetnek a fogciszta tünetei? Ezekre figyeljen!


A ciszta a szervezet többféle területén előfordulhat, így a szájüregben is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokáig akár tünetmentesen jelen lehet. Fontos tudni róla, hogy nem rosszindulatú elváltozásról van szó esetében, s bár egyfajta daganatszerű képződmény, de mindig jóindulatúként tarthatjuk számon.

 

Miért fontos a ciszta eltávolítása, ha nem okoz különösebb problémát? Az ok egyértelmű. A ciszták folyamatosan nőnek, s idővel az állkapocs csontjának elsorvadását hozhatja maga után, sőt, a fogak torlódása is jól látható következmény lehet. Ez már a teljes szájhigiéniára is rányomhatja bélyegét, melynek eredménye végső soron a fogszuvasodás kialakulása. A torlódás egyfajta jele annak, hogy ciszta van jelen az érintett területen. A páciensek gyakran panaszkodnak enyhe nyomó érzésre, később akár erős fájdalom is társulhat a dologhoz.

 

A Forest & Ray Dental budapesti fogászat szerint a fogak torlódása is a fogciszta tünetei közé tartozik. A ciszta elhelyezkedéséből adódóan egyéni kezelési terv felállítása történik, melynek végső célja a ciszta eltávolítása. Sokan tartanak a fájdalomtól, pedig az érzéstelenítésben végzett beavatkozás nem jár nagyobb kellemetlenséggel, előnyei viszont kifejezetten jó hatással vannak az általános szájhigiéniára. Főleg így van ez azért, mert a fog gyökércsúcsánál elhelyezkedő ciszta könnyen elfertőződhet, így gennyes tályog alakulhat ki az érintett területen.

 

Mi a megoldás ilyen helyzetben? Hogyan előzhető meg a tályog kialakulása? Az un. gyökércsúcs-rezekció tulajdonképpen a foggyökér eltávolítását jelenti, és a megfelelő tömés alkalmazásával a fog megőrizhető. Természetesen előfordulhat az is, hogy a fog eltávolítása válik szükségessé. Ilyenkor a terület gyógyulását követően az implantátum beültetésével pótolható időtálló minőségben az elvesztett fog.

 

Amennyiben az állcsontban jelentkezett a ciszta, akkor műtéti úton eltávolítható az, a folyadék eltávozik belőle, a jellemző feszítő érzés pedig megszűnik. A helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozástól nem érdemes tartani, a vele elérhető előnyök jelentősen javíthatják az életminőséget. Az akár már régóta jelen levő cisztákkal érdemes tehát szakemberhez fordulni, hiszen a szervezet egy gócpontjától szabadulhat meg a kezeléssel.